"A negyvenedik napon elkezdődik a káosz, és az istenek visszatérnek világunkba. A jelek megmutatkoznak földrengések, égi jelenségek, különös hangok képében, eközben pedig egy furcsa járvány veszi kezdetét.
Lánga egy fiatal lány, aki mit sem sejt ezekről a jelenségekről, ám egy napon kap egy különös csomagot. Nem tudja kik küldték, és miért, de hajtja a kíváncsiság, ezért felnyitja a ládát, és a benne talált fémtárgyakat magára veszi. Innentől kezdve nincs visszaút számára, ugyanis a tárgyakat képtelen levenni magáról. Még azon az estén a járvány által megfertőzött emberek egy csoportja megtámadja Lángát, aki menekülni próbál, de képtelen elbírni a
túlerővel. Ekkor döbben rá, hogy a fémtárgyak különleges képességekkel ruházták fel, azonban még ez sem elég a győzelemhez. Lángát megmenti két lány, Ramira és Kartina, akik szintén kaptak egy csomagot. Ezután együtt próbálják kideríteni, hogy mi történik velük. Azonban nem is sejtik, hogy a kép, amely idővel össze fog állni, mennyivel rosszabb, mint ahogy remélték... „
Üdvözöllek a képregényem honlapján!A Lost Gods egy általam írt szerepjáték világában zajlódik, melyet egy trilógia fog össze. Ennek az első könyvét dolgozza fel maga a képregény. A képregény megtekintése 16 éven aluliaknak nem ajánlott. |